Az MVM Szegedi VE több, erős pilléren álló egyesületté vált

2023.11.15. 15:59

Magyarország tetején

Az MVM Szegedi szakmai vezetője, Sík Márton szerint az eredményességi siker még több feladatot ad a következő szezonra az egyre erősödő mezőnyben.

Mádi József

Varga Katalin és edzője, Karnok Marcell.

Fotó: Karnok Csaba

Mint megírtuk, az MVM Szegedi Vízisport Egyesület végzett a hazai egyesületek éves eredményességi versenyének élén, megelőzve a dobogón 462,5 pont különbséggel a Győrt és a KSI-t. Ez az elsőség akkor is megmarad, ha például kivesszük az éves termésből a masters és a sárkányhajó eredményeket.

A különböző kategóriák közül a szegedi klub első lett a para szakágban, ezen belül a női para kenuban is, holtversenyben az Újpesti TE-vel az összes felnőtt, aztán az összes U23-as, az összes kölyök, az összes gyermek eredmény alapján, valamint serdülő férfi kenuban, kölyök férfi kenuban, gyermek női és férfi kenuban, míg második férfi és női kenuban, illetve az ifjúsági női kenuban.

A klub szakmai vezetője, Sík Márton így értékelte az eredményt.

– Amikor az első pontversenyt megnyertük, akkor mindössze 0,25 pont előnnyel végeztünk az élen, és nem is emlékszem, hogy bárki ekkora különbséggel győzött volna az éves eredmények alapján. Simának mégsem mondanám a sikert, sőt a végeredmény azt mutatja, hogy sok egyesület erősödött, így az évről évre ugyanakkora felosztható mennyiségre erősebb versenytársak vannak, de mi még hozzá tudtunk tenni az előző évi eredményességhez is. Jól mutatja a részletesebb statisztika, hogy az egyesületnek több jelentős, erős pillére van mind az utánpótlásban, mind a nagyobbaknál, és ezek a pillérek szilárdak. De még mindig látjuk az esetleges fejlesztendő területeket, amelyekkel kell és érdemes is foglalkozni, ám az tény: erős csapata van a szegedi klubnak mind korosztályi, mind szakági szinten. Ez egyfajta újabb feladatot is ad, hiszen mindezt hasznosítani és kamatoztatni kell. Mondhatjuk, hogy elégedett vagyok, mert jó a csapat, és látszik, merre felé kell menni. Nyilván ilyenkor eufórikus érzés tör ránk, örülünk az elvégzett munka értékét jelző sikernek, ez nagyon fontos visszajelzés a teljes csapatnak, az edzőknek, a szülőknek, az összes munkavállalónak, így látszik, hogy jó úton haladunk és ezen szereznénk haladni is tovább. Maximálisan örülök, mert a teljes csapat eredménye, hogy az ország legeredményesebb klubja lettünk 2023-ban. Ám ez csak egy szempont, ezen kívül vannak még más olyan területek, amelyekben a Szegedi Vízisport Egyesület jól vizsgázik, eredményesen üzemeltet, és ebben bárki benne van, akár gondnok, akár könyvelő vagy elnökségi tag. A siker mögött a teljes stáb már két-három hónapja azon dolgozik, hogyan alakulhat a következő szezon, az előttünk áll év – mondta Sík Márton.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában