2024.04.30. 10:45
Nem először mutat komoly mentális erőt a deszki csapat
A Deszk állította meg a Sándorfalvát a labdarúgó vármegyei II. osztályban. Csordás József csapata a tavasz folyamán nem először állt fel kétgólos hátrányból.
A szezon során először nem szerzett pontot a Sándorfalva, amelyet a Deszk állított meg.
Fotó: Csordás Gábor
A második fogadta az elsőt a vármegyei II. osztályban: a listavezető Sándorfalva úgy utazhatott Deszkre, hogy mind az addigi húsz mérkőzését megnyerte a bajnokságban. Úgy tűnt, a huszonegyedik is meglesz, hiszen az 50. percben 2–0-ra vezettek a vendégek, ám a Deszk az utolsó tíz percben háromszor is betalált, és 4–2-re megnyerte a meccset.
– A jobbik arcát mutatta a csapatom ezen a mérkőzésen. Ezúttal megvoltak azok az egyéni teljesítmények, amelyek nem minden alkalommal jönnek elő. Bizonyára hozzájárulhatott ehhez a teljesítményhez az is, hogy kiváló futballhangulatban fogadhattuk a Sándorfalvát, jó időben, sok néző előtt játszhattunk, de a kellő akarat is megvolt a játékosokban, jól dolgoztak a gyerekek. Nulla–kettő után szerkezetet változtattunk, ez is jól működött. A Sándorfalva jobb csapat, mint mi, azt gondolom, ha tízszer játszanánk egymás ellen, nyolcszor ők nyernének, egy döntetlen mellett egyszer le tudnánk őket győzni – ez pont ez a nap volt, amikor sikerült. A Sándorfalva kiemelkedik ebből a bajnokságból, és természetesen örülünk a győzelemnek, amelyet egy jó iramú találkozón sikerült megszereznünk. További sok sikert kívánunk a Sándorfalvának a vármegyei I. osztályban való szerepléshez! – mondta lapunknak Csordás József, a Deszk edzője.
A deszki csapat a tavasz folyamán nem először állt fel kétgólos hátrányból, Mindszenten is nulla-kettőről sikerült egyenlíteniük.
– A mentális erőnk megvan. Ha még többet tudnánk dolgozni, akkor tudnánk fejleszteni a játékunk színvonalát is. Még öt nagyon nehéz mérkőzésünk van hátra a szezonból, igyekszünk azokon is jól teljesíteni – tette hozzá Csordás József.
A vármegyei II. osztály állása
1. Sándorfalva 21 20 0 1 102 – 10 60
2. Deszk 21 17 3 1 79 – 22 54
3. Csongrád 21 14 3 4 66 – 41 45
4. Mindszent 21 14 2 5 75 – 31 44
5. St. Mihály 21 12 1 8 52 – 38 37
6. Mártély 21 11 2 8 57 – 38 35
7. UTC 21 9 3 9 43 – 62 30
8. Algyő II. 21 8 0 13 39 – 70 24
9. Csanytelek 21 7 2 12 31 – 45 23
10. Csengele 21 7 1 13 33 – 62 22
11. Röszke 21 5 5 11 40 – 47 20
12. Tömörkény 21 4 4 13 28 – 75 16
13. Zsombó 21 4 1 16 32 – 68 13
14. Apátfalva 21 0 3 18 12 – 80 3