Sokszoros válogatott játékos tért vissza

2023.08.24. 14:48

Nagy erőkkel dolgoznak a szegedi női vízilabda fejlesztésén

Április végén jelentette be a Szegedi Vízilabda Egylet, hogy a 2023–2024-es szezontól egyesül a Tisza-parti városban a sportág férfi- és női-, valamint utánpótlásszinten egyaránt. Most a klub általános igazgatója, valamint a fiú ifjúsági csapat vezetőedzője, Juhász Zsolt újabb részleteket árult el a Délmagyarországnak.

Becsei Dávid

Az előző szezonban a szegedi női vízilabdacsapat a kilencedik helyen zárta az OB I.-et.

Fotó: Karnok Csaba

Tavasszal kezdődött el a kommunikáció a Szegedi VE és a Szegedi NVE között, hogy miként tudnák a női vízilabdát felvirágoztatni a városban. A 2010–2011-es idényben még magyar kupa-döntőt játszottak a szegediek, amelyet egyébként a helyi rivális, a Szentes nyert meg. Az elmúlt években viszont folyamatosan gyengült a keret, az elmúlt szezonban a tíz csapat közül a kilencedikként végzett az SZNVE. 

– Az utánpótlás létszámban és minőségben sem tart ott, ahol szeretnénk. El kezdtünk kommunikálni, hogy miként lehetne a női vízilabda is olyan népszerű Szegeden, mint a férfi. Arra jutottunk, hogy szeretnénk velük foglalkozni és felépíteni őket – emlékezett vissza a kezdetekre Sporthang című podcastunk különkiadásában Juhász Zsolt. 

Úgy fogalmazott, a legfontosabb dolguk most az utánpótlás bázis duzzasztása, vagyis, hogy minél több kislány kezdjen el vízilabdázni. A női szakmaiság fejlődéséért személyesen vállalt garanciát, de ehhez több évre van szükségük.

 

Karnok Csaba
A szegedi női vízilabda szakmaiságának fejlődéséért Juhász Zsolt személyesen vállalt garanciát.
Fotó: Karnok Csaba

– Kiváló módszerekkel dolgozó kollégáink vannak erre, a felnőttcsapatnak viszont nincs ennyi ideje, ott azonnal kell eredményt produkálni és teljesíteni. Nagy erőkkel és ambíciókkal dolgozunk a leány utánpótlás fejlesztésén, a női felnőttnél pedig a legfontosabb célunk a következő szezonban, hogy elkerüljük a bajnokságban az utolsó két helyet a tabellán – beszélt a célokról Juhász, aki a nyáron a fiú U15-ös válogatott szövetségi vezetőedzőjeként Európa-bajnok lett. 

A Szegedi VE OB I.-es női csapatának vezetőedzője a Hódmezővásárhelyi VSC OB I./B-es férficsapatától igazolt Szabó Tamás lett. Ami a távozókat illeti, az már biztossá vált, hogy Ráski Lilla a III. kerületben folytatja, míg Juhász podcastunkban jelentette be, visszatér Szegedre a sokszoros válogatott Gémes Alexa, aki az elmúlt három szezonban a BVSC-t erősítette.

A legfontosabb cél pedig, hogy olyan sikeréhes fiatalok jöjjenek Szegedre, akik az egyetem vonzalmát is kihasználva fejlődni akarnak. Juhász szerint a szakmaiság itt az egyik legjobb az országban, ráadásul játékperceket is tudnak biztosítani. Korábban itt építette fel magát többek mellett Jansik Szilárd és Manhercz Krisztián, a legfrissebb példa pedig az U20-as világbajnok, saját nevelésű Lakatos Soma, aki a bajnokaspiráns Vasasba igazolt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában