Szegedi hírek

2024.05.07. 10:47

A matek érettségi is tartogat kellemetlen meglepetéseket

Timár Kriszta

Fotó: Karnok Csaba

Az új rendszerű érettségi, amit idén írnak először a diákok, már az első napján több kritikát kapott tanároktól és diákoktól egyaránt. Bár a hétfői magyar a szaktanárok szerint nem számított nehéznek, azért akadtak benne fogós kérdések. A diákok egy része pedig kifejezetten kellemetlennek élte meg és csalódottan jött ki a vizsgáról.

A matek érettségivel folytatódott kedden a végzősök vizsgasorozata. Fotó: Karnok Csaba

A keddi matematika is tartogatott meglepetéseket. A témaköröket itt is átvariálták: volt, ami kikerült középszintről és volt, ami új tananyagként bekerült a követelmények közé. Ezúttal a Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum diákjait faggattuk reggel azzal kapcsolatban, mit várnak a vizsgától. Azt tapasztaltuk, bár a magyar érettségiben volt a legnagyobb változás, a matektól mégis jobban féltek – főleg így, hogy a hétfői dolgozat elvette önbizalmukat.

A középszintű vizsga első, 45 perces feladatrészben halmazok, számtani sorozat és százalékszámítás is szerepelt. Az egyik feladat már az új NAT szerinti követelmények alapján új tananyagot, a grafikus manipulációt kért számon és volt egy olyan függvényes feladat is, amely a szakértők szerint nem feltétlenül a középszintű érettségi szintjének felel meg. A második részben, amelyben 5 feladat megoldására 2 óra áll rendelkezésre, egyenletek, sodrófadiagram, gráfok és valószínűségszámítás szerepel.  

Fotókon mutatjuk a megoldásokat:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában