Vásárhelyen a rászorulók panaszkodnak a megemelt lakbérekre, meg a gettózásra is

2024.05.18. 16:52

A kisgyerekes családok pelenkát is kaptak

Rengeteg nyári ruhanemű, cipő, 200 csomag pelenka és sok doboz édesség talált gazdára szombaton Hódmezővásárhelyen. Mezei Vidor és a CIKÖSZ évek óta segíti a rászorulókat, romákat és nem romákat egyaránt.

Kovács Erika

A nehezen élő családoknak jól jön a segítség Hódmezővásárhelyen. Fotó: Kovács Erika

A Cigány Közösségek Szövetsége (CIKÖSZ) hódmezővásárhelyi szervezete adományosztást rendezett, amelynek keretében több mint száz család kapott jó minőségű használt ruhákat, pelenkákat, édességet. Mezei Vidor hangsúlyozta, ez nem kampányesemény, „szavazatvásárló” osztás, hiszen az elmúlt 5 évben rendszeresek voltak a hasonló jótékony akciók.

– Körülbelül 100 család vett részt az adományosztáson. Hasonlóan a többi ilyen akciónkhoz, nemcsak romákat vártunk, hanem mindenkit, aki rászoruló. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ma már nagyjából fele-fele arányban jönnek romák és nem romák – mondta Mezei Vidor, a város feloszlatott roma nemzetiségi önkormányzatának volt elnöke, a CIKÖSZ helyi vezetője. Az adományozásra érkezők jó minőségű ruhaneműkből, cipőkből válogathattak, 200 csomag pelenka is gazdára talált és édességet is kaptak a rászorulók.

– Ezt az adományt a saját pénzünkből vásároltuk és nagyon örültek neki az emberek. Mindig kérdezik az utcán, sokan ide is telefonálnak, hogy „Mikor lesz osztás Vidor, mert nagyon nehezen élünk!” Amilyen sűrűn csak tudom, megszervezem – mondta Mezei Vidor.

– Az emberekből dől a panasz, sokkal rosszabbul élnek itt, Hódmezővásárhelyen, Márki-Zay Péter idejében, mint korábban. Panaszkodnak a felemelt lakbérekre, a megaláztatásokra, amiket el kellett, hogy viseljenek, például a gettózást, amivel mélyen megsértette a szegény emberek önérzetét. Panaszkodnak arra is, hogy Márki-Zay Péteréknek eddig nem jutottak eszébe a cigányok, csak most a választások előtt, amikor egy tál híg paprikás krumplival akarták megvenni a szavazatukat.

– Most vasárnap az Észak utcai közösségi házban osztják majd a kampányételt. Úgy látszik, erre kellett az épület, mert bárkit kérdeztem, még senki sem volt ott semmilyen más programon – jegyezte meg Mezei Vidor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában