Makó

2021.09.28. 08:31

Tisztább lesz a Romániából érkező folyók vize

Munkatársunktól

20210709 Makó Maros-parti strand. Fotó: Szabó Imre SzI Délmagyarország

Fotó: Szabó Imre

A napokban üzembe helyezték a romániai Bihar megyében azt az első folyami hulladékmentesítő szűrőrendszert, amely megakadályozza, hogy a különböző hulladékok a folyókon keresztül Magyarországra jussanak – tájékoztatott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleménye alapján a Magyar Távirati Iroda. Ez az első olyan szűrőrendszer a tervezett 12-ből, amely megakadályozza a szemét átjutását a folyóvizeken keresztül a szomszédos országokba. A Kőrös-vidékin kívül további 11 hasonló berendezés kiépítése és üzembe helyezése az előkészítés különböző fázisaiban van. Az idei év végéig újabb 7 szűrőrendszer terve készül el, amelyek helyszínei már megvannak, és tavasszal elindulnak az építési munkálatok.

Ha valaki kimegy a Maros partjára, most is láthatja, hogy percenként tucatnyi flakon és üdítőitalos doboz érkezik a határ túloldaláról a folyó felszínén.

Áradások idején előfordul azonban az is, hogy ezek szinte összefüggő tömegben érkeznek. Azt, hogy folyami hulladékmentesítő szerkezeteket szerelnek fel Romániában 12 helyen a román–magyar határszakasz mentén, hogy a jövőben megelőzzék a magyarországi folyók szennyezését, még júliusban jelentette be egy sajtótájékoztatón Tánczos Barna, a román környezetvé­delmi minisztérium első em­bere.

Arról külön nem volt szó, hogy a Maroshoz is kerül egy a gépek közül, de az elhangzott, hogy a holland nagykövetség támogatásával Románia elhelyezett már ilyen hulladékmen­tesítő szerkezeteket.

Ezek ta­­pasztalatát felhasználva ki akarják terjeszteni a védőrendszert a határ teljes szakaszára. A beruházást a román kormány finanszírozza.

Megkérdeztük a romániai Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztériumot, mikor és hol várható a Bihar megyeihez hasonló tisztítóberendezés üzembe állítása a Maroson. Amint választ ka­punk, visszatérünk a témára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában