2024.05.10. 18:07
Megduplázódott a határsértők száma
Még mindeig az embercsempészés miatt indul sok ügy a járásbíróságokon a Szegedi Törvényszék elnöke szerint. Közben több mint kétszer annyi migráns érkezett az országba csütörtökön, mint egy nappal korábban.
A migrációs állásponton nem változtatnak. Fotó: Karnok Csaba
Csütörtökön összesen 13 határsértőt tartóztattak fel a rendőrök az országban – közölte pénteken az Országos Rendőr-főkapitányság. Hozzátették, hogy az összes migránst Csongrád-Csanád vármegyében találták. Az egyik csoportra Mórahalmon, a másikra Szegeden bukkantak. A feltartóztatott illegális migránsok ellenőrzésükkor albán, koszovói, szír és török állampolgárnak vallották magukat, azonban ezt semmivel sem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos, magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Rajtuk kívül pedig tíz ember megállítottak a határkerítésnél, mielőtt magyar területre léphettek volna.
Vida-Sós Tünde, a Szegedi Törvényszék elnöke a napokban tartott összbírói értekezleten beszélt arról, hogy a járásbíróságokon továbbra is az embercsempészés miatt indul a legtöbb ügy.
Azt pedig már Deli Andor fideszes EP-képviselő, a Vajdasági Magyar Szövetség tagja mondta a Pannon RTV műsorában, hogy a június 9-i voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
Egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak, amin mi, Vajdaságban élő magyar állampolgárok, levélszavazat formájában voksolhatunk. A választásnak több tétje is van az Európaiak számára, az új Európai Parlament összetétele határozza meg, hogy milyen Európai Bizottság vezeti majd az uniót, hogyan kezeli az orosz–ukrán háború kérdését, a migrációs politikát, és ami Szerbiát is érinti, a bővítéspolitikát
– fogalmazott a képviselő. Hozzátette, hogy a migrációról közismert az álláspont, és ebben nem fog a Fidesz, és Magyarország egy tapodtat sem engedni.
Továbbra is ezeket a már jól bevált recepteket alkalmazzuk. Láthatjuk a különbséget, hogyan néz ki Magyarország, vagy hogyan néznek ki olyan országok, ahol tömegével engedték be a migránsokat, hogy milyen biztonsági és közérzeti változásokat okozott mindez
– jelentette ki.
Csongrád-Csanád vármegyei kék hírek
- Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
- Ráfutásos baleset az M43-ason, Algyőnél
- Hatalmas robajjal húzott el Szeged felett hét katonai helikopter
- 12 határsértőt tartóztattak fel vármegyénkben szombaton a járőrök
- Fennakadt az ellenőrzésen