TOP 100

2023.10.23. 12:00

Két Tücsök ciripel a vásárhelyi belvárosban – A büfékocsitól a belvárosi étteremig

24 évesen egy floridai szálloda menedzseri posztját otthagyva költözött haza Hódmezővásárhelyre Bokor Csanád. Minek jött vissza, ha itthon a nulláról kellett kezdenie mindent?! Csakis a család miatt: most férjként, két gyermek édesapjaként a Tücsök étterem és a Tücsök Café tulajdonosa, ügyvezetője. És még csak 31 éves.

Delmagyar.hu

Fotó: Karnok Csaba

A belvárosi, szűk egy éve megnyílt Tücsök étteremben beszélgetünk Bokor Csanáddal, csupán kétüzletnyire a májusban debütált Tücsök Cafétól. Meg sem lepődünk, hogy folyamatosan csengő telefonja tücsökciripeléssel jelzi: már megint hívás van.

Egész nap így megy, még akkor is, amikor végre a lányaimmal és a feleségemmel töltöm a szabadidőmet, ami számomra szent. De ez a szakma egész embert kíván. A sors furcsa fintora, hogy éppen miattuk vágtam bele a vendéglátózásba kishomoki otthonunknál, mert így mindig együtt lehetünk

 – sorolja a tiptop hely egyik asztalánál a fiatalember, miközben fél szemmel a nyitásra készülő csapat munkáját figyeli.
 

Amerikai álom(meló)

Csanád a Testnevelési Egyetemre készült, végül gyógy- és sportmasszőrvizsgát tett. 2013-ban költözött ki családjával együtt Floridába, ahová később barátnője is követte. A Las Vegas-i esküvőt sok munka előzte meg: kint dolgozott gyárban, majd hotelben, pedig korábban sosem vendéglátózott, nem is tanulta a szakmát, de még a nyelvvel sem boldogult rendesen. 24 évesen mégis egy 142 szobás szálloda menedzseri posztjáig vitte a szorgalmával, kitartásával, dolgozni akarásával, barátkozós habitusával. Ezen tulajdonságait egyébként nem Amerikában szippantotta magába. Családi mintának köszönheti talpraesettségét. Bár gyerekként szeretett csavarogni, 14 évesen már elment kukoricát címerezni, viszont Amerikában lett felnőtt. A lazább életet kínáló, de jóval fejlettebb országban keményen megdolgozott mindenért. 
Aztán a fiatal pár döntött, és hazafelé a repülőgépen várandós feleségével megbeszélték, ki mivel szeretne Hódmezővásárhelyen foglalkozni. A nő lovakra és gyerekekre, a férfi a vendéglátásra szavazott.
 

Fotó: Karnok Csaba

Begördülnek a büfékocsik

A gyerekek lovagoltatása beindult, Csanád pedig egy vásárhelyi étteremben felszolgált; angoltudása jól jött, ahogy a szorgalma is. Szabadidejében kishomoki portájukon a gyerekekre várakozó szülőknek készített harapnivalót. Mivel hamburgert alig lehetett kapni a városban, Csani-féle hambit kínált büfékocsijában. Közben végzett felszolgáló lett és a Covid is beköszöntött. Szerencsére a szabadtéri büféztetésnek ez utóbbi nem ártott, sőt! Minden más zárva volt, így tódultak ki a vendégek Kishomokra; aki nem, az meg kiszállítással ette az egyre híresebb hamburgert. Kapóra jött, hogy a népkerti városrészben működő söröző tulajdonosa, Daru Árpád téliesített hellyel kínálta Csanád vállalkozását, ide is begurult egy büfékocsi, és minden Covid-intézkedést betartva etették-itatták a vásárhelyieket. A kínálat megugrott: tortilla, saláták, hot dog, desszert, egytálétel, halétel került a listára. A csapat létszáma nőtt, a család pedig egy újabb kislánnyal gyarapodott.
Remek összhangban folyt a munka, de a tanulás is! Bokor Csanád Daru Árpádtól sajátította el a vállalkozásvezetés alapjait, de nem tagadja, hogy az évek során ő is megfizette a tanulópénzt.
 

Fotó: Karnok Csaba

Étterem a belvárosban

Tavaly novemberben az Oldalkosár utcában alakították ki a Tücsök éttermet, amely nemes egyszerűséggel Bokorék kishomoki Tücsök utcájáról kapta a nevét. A büfékocsis világ után megérkeztek a „nagyok” közé: minden korosztálynak szól az étterem à la carte kínálata. Kicsiknek rántott dinócska, nagyoknak csülök Pékné módra, Jókai-bableves, eperkrémleves, halsteak, no meg az örökzöld hamburger! Minőségi, háztáji alapanyagok, helyi termelőktől vásárolt zöldség-gyümölcs kerül itt a vendégek tányérjára.
Bárki szemezgethet a Tücsök kínálatából, de honlapot ne keressen az érdeklődő, az felesleges, véli Csanád; mindenki a közösségi médiát használja, pláne, aki kiszállítást kér. A fast food vonal mellett a ráérős-beülős ebéd, vacsora, a családi rendezvények, lagzik is jól megférnek.
 

Fotó: Karnok Csaba

Kávézó korán kelőknek

Ma összesen 10 alkalmazottal működik az önkéntes kamarai tagsággal rendelkező cég, ahol a feleség, Bányai Kata is helyet kapott, könyvel, pultozik. De Csanád sem csak a dirigálópálcával jár-kel közöttük: ott ugrik be, ahol szükség van rá: futár, pultos, felszolgáló, konyhás, ügyintéző. Azért jó, hogy Bacsa Péter üzletvezető sok terhet levesz a válláról. Így négy teljes munkanapnál többet nem tölt a két Tücsök körül a családfő.
Néhány hónapja – újabb lehetőséggel élve – nyitotta meg pár méterrel arrébb a Tücsök Cafét, ahol minőségi kávék, frappék, koktélok várják a korán kelőket a hét minden napján.
 

Fotó: Karnok Csaba

Terv – nem mindenáron
 

Mindig is szerettem enni-inni, a kezdetek kezdetén is csak olyan ételt készítettem a vendégeknek, amit én is szívesen megettem volna. Számomra a vendéglátózás nem munka, élvezettel csinálom. Örülök, mert nagyon jó csapattal dolgozom együtt, és egyik vásárhelyi vendéglátósra sem konkurenciaként gondolok, ma is többjüktől kapok segítséget 

– összegez Csanád, hozzátéve, itthon a nulláról kezdett mindent, de elérte, amit a Magyarországra tartó repülőgépen megálmodott magának. Talán egy híja van még.
 

Fotó: Karnok Csaba


Egy vendégház, motel vagy szálloda gondolata foglalkoztatja, a Balatonnál képzeli el, de nem most, és nem is mindenáron. Egyébként azzal is elégedett lesz, ha a meglévő üzletet a család mellett továbbra is sikerrel tudja vinni, mert számára a család áll mindenekfelett.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában