Nagykáta

2024.01.16. 14:00

Koncz Zsófia: a magyar lakosság fizeti az unión belül a legalacsonyabb rezsiköltségeket

Az idei év elején is a magyar lakosság fizeti az unión belül a legalacsonyabb rezsiköltségeket - mondta kedden Nagykátán az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.

MW

Ügyfélszolgálati irodát nyitott az MVM Nagykátán

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Koncz Zsófia az MVM nagykátai ügyfélszolgálati irodájának ünnepélyes megnyitóján arról beszélt, hogy a nemzetközi energiaválság miatt olyan helyzet állt elő, hogy létre kellett hoznia a kormánynak az Energiaügyi Minisztériumot. 

Hozzátette, hogy 

a kormánynak 2013 óta kiemelten fontos a rezsicsökkentés fenntartása is. 

"Ma Magyarországon tízből kilenc fogyasztó a földgáz esetében, és tízből nyolc fogyasztó az áram esetében a rezsivédett sáv határa alatt fogyaszt, ezek olyan eredmények, amelyeket a kormány továbbra is fent szeretne tartani" - fűzte hozzá az államtitkár. 

Koncz Zsófia elmondta: 

a kormány úgy gondolja, hogy a magyar gazdaság energiapolitikájának jövője a zöldenergia, és nemcsak annak felhasználása, előállítása, hanem a tárolása is. 

Hozzátette, a fűtési szezonban nem kis jelentőséggel bír, hogy fogyasztásarányosan hazánk rendelkezik a legnagyobb földgáztartalékokkal, és jelenleg is 83 százalékos a hazai gáztározók töltöttsége. "Ha az éves fogyasztáshoz viszonyítva nézzük a tartalékokat, az 55 százalékos mutató több mint kétszerese az uniós átlagnak és a harmadik legmagasabb arány Európában - tette hozzá Koncz Zsófia. 

Az államtitkár azt mondta, hogy

 fontos az ügyfélszolgálati irodák hálózatának bővítése, fejlesztése, amit az MVM csoport folyamatosan meg is tesz. 

Ennek jó példája a nagykátai állandó iroda, amelyben ezentúl, már nemcsak az árammal kapcsolatos ügyekben, hanem a gázzal kapcsolatban is várják az ügyfeleket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában