Rádió 88 Kft. cégprofil

Cégadatok

Rádió 88 Kft.
Kisfaludy u. 18.
Szeged

Telefon:
Honlap:


Cég leírása:

A Rádió88 története

1990 júniusában, az akkori Szegedi Ipari Vásár rendezvényeihez kapcsolódva, az akkori engedélyszerzési lehetőségeknek megfelelően 10 napra állt össze tapasztalt szegedi rádiósokból egy baráti társaság, hogy a Tóth András vezette Telekom Kft. műszaki hátterével Szegeden először indítsanak privát helyi rádiót. A következő megszólalásra csaknem napra pontosan 2 évet kellett várni, de ettől kezdve lassan egyre gyakoribbak lettek a néhány napos adások. 

1994 őszétől szinte megállás nélkül szólt a Rádió 88, igaz, néha változó frekvencián és nem mindig egész nap. 
1995 augusztusától már állandó frekvencián, de még a kor magyar szokásának megfelelően részműsoridőben, naponta 17 és reggel 5 óra között. Ebben az időben már komoly ismertséget és - a kedvezőtlen adásidő ellenére - komoly hallgatottságot értünk el.

1998 nyarán az ORTT pályázatot írt ki a korábban már használt, de ekkor üresen álló szegedi frekvenciára, a 95,4 MHz-re, amelyre a Rádió 88 tulajdonosa, a Telekom Kft. is pályázatot nyújtott be és amelyet meg is nyert. A Telekom Kft. 7 évre szóló műsorszolgáltatási szerződést kötött az ORTT-vel.

1999. január 13-án, szerdán reggel elindult az FM 95.4 Rádió 88 adása.

Műsorunk kb. 80%-át a több korosztály igényei alapján szerkesztett zene teszi ki. Elsődlegesen a 18 és 45 év közötti korosztály igényeinek szeretnénk megfelelni, de senkit nem szeretnék kirekeszteni hallgatóink közül, aki szívesen hallgatja a dallamos, lendületes pop- és rockzenét.

A műsor szöveges részében elsősorban hasznos információkkal, friss hírekkel és szórakoztató beszélgetésekkel szolgálunk hallgatóinknak, nagy hangsúlyt fektetve a helyi jellegre. Az ORTT Műsorszolgáltatási Alapjának támogatásával számos közszolgálati műsort tudunk készíteni, amelyek a környezetvédelemtől a kultúráig számos területet felölelnek.


A(z) Rádió 88 Kft. állásai

0 Állás

Nincs az Ön által megadott keresési feltételeknek megfelelő feltöltés

Nincs az Ön által megadott keresési feltételeknek megfelelő feltöltés

Feliratkozás állás értesítőre