Szeged

2022.05.09. 19:20

Félezer gyereket hívott színházba a Lions

T. K.

Telt ház volt a Pál utcai fiúkon: félezer diák ingyen nézhette meg a nagysikerű musicalt. Fotó: Török János

Fotó: [email protected]

Különleges előadást tartottak a Szegedi Nemzeti Színházban. A Szeged Első Lions Club jóvoltából a nagysikerű Pál utcai fiúk című Dés–Geszti–Grecsó musicalt láthatták a veszprémi Pannon Várszínház művészeitől azok, akik részt vettek a jótékonysági programon. Az esti telt házas előadás bevételéből egy délutáni, matiné előadást is meg tudtak szervezni, amelyre több mint 40 állami, egyházi, egyetemi és alapítványi iskola félezer diákját látták vendégül az oroszlánok.

Ebben a programban a KLIK volt a fő partnerünk, a szegedi tankerületi igazgató közreműködésének köszönhetően tudtunk olyan, többségében halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek kulturális élményt adni, akik közül többen talán még sosem voltak színházban – mondta el Bella Zsolt, a Szeged Első Lions Club soros elnöke. Hozzátette, a programmal arra is szeretnék tanítani a fiatalokat, milyen jelentősége van az adományozásnak és miért jó segíteni másokon. 

Fotó: Török János

Éppen ezért arra kérték a gyerekeket, hogy rajzolják le itt szerzett színházi élményeiket. Az alkotásokból a klub júniusi rendezvényén kiállítást rendeznek, a legjobbakból pedig pólókat és naptárakat készítenek, amelyeket értékesítenek. Az így befolyt összegből szintén gyerekeket támogatnak majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!