Erdély

2024.05.05. 20:52

A magyar közösségnek szava kell legyen a róla szóló döntésekben

Az erdélyi magyar közösségnek vigyáznia kell képviseletére, nem adhat fel egyetlen politikai eszközt sem, nem mondhat le arról, hogy szava legyen a róla szóló döntésekben – hangoztatta Vincze Loránt EP-képviselő vasárnap, az erdélyi Szengericén, ahol magyar és román kormányzati támogatásból újjáépült közösségi házat avatott a református gyülekezet.

MW

Vallásórás gyerekek ünnepi műsora a gyülekezeti házért tartott hálaadó istentiszteleten az átadó napján a Maros megyei Szentgericén 2024. május 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Kiss Gábor

Az RMDSZ újabb brüsszeli mandátumra pályázó politikusa köszöntőjében kifejtette: kiváltságos helyzetben van az a keresztény közösség, amelyik építkezni tud, ahol templomokat építenek és újítanak meg, ahol gyülekezeti házak, óvodák, bölcsődék, szociális otthonok, diakóniai hálózat újabb munkapontjai nyílnak meg. Ilyesmit ugyanis Nyugat-Európában ritkán lehet látni: ott az elnéptelenedő keresztény templomokból szálloda, bevásárlóközpont, vagy éppen vendéglő lesz, mert a keresztények, akik már nem akarnak templomba járni olyan ideológiákra hallgatnak, amelyek tagadják a közösségi lét értékét, a családot, az összetartozást.

Vincze Loránt elmondta: Erdélyt járva azt tapasztalta, mindenütt vannak kisebb-nagyobb beruházások, amelyek jobbá teszik a közösségek életét, mert sokhelyütt vannak tervek, amelyeket európai uniós finanszírozásból, romániai kormányzati forrásból, önkormányzati alapokból, és a magyar állam gondoskodó támogatásával meg lehet valósítani.

Az EP-képviselő gratulált Batizán Attila református lelkésznek, és a szentgericei egyházközösségnek az elvégzett munkához. Mint mondta, a politikusoknak az a dolguk, hogy egyengessék az építkező munkát, gondoskodjunk arról, hogy a pénzalapok folyamatosan meglegyenek, ehhez viszont a közelgő választásokon a közösségnek össze kell fognia, hogy megőrizze képviseletét Brüsszelben, Bukarestben és az önkormányzatokban.

Azon kell legyünk, hogy megőrizzük azt, ami a miénk, maradjunk ott minden intézményben, ahol a sorsunkról döntenek, hogy legyen továbbra is saját hangunk az Európai Parlamentben, szálljunk szembe azokkal, akik a magyar közösség ellenségei

– fogalmazott a politikus.

VINCZE Loránt
Vincze Lóránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselője 
Fotó: Kiss Gábor / Forrás: MTI

Péter Ferenc, a Maros megyei tanács újabb megbízatásra pályázó elnöke beszédében rámutatott: 

a szentgericei gyülekezeti ház valódi értéke nem az árában mutatkozik meg, hanem igazi jelentősége akkor válik láthatóvá, amikor élettel tölti meg az a közösség, amely megdolgozott érte.

Szerinte egyértelmű, hogy a Nyárád-menti településen aktív, életerős közösség él, amelynek vannak céljai és azokat meg is tudja valósítani.

„Ilyen bátor elhatározásra van szükségünk június 9-én is, amikor eldönthetjük, hogy fejlesztések folytatása, az uniós források lehívása mellett tesszük le a voksunkat, vagy hagyjuk, hogy mások döntsenek, mások fejlődjenek helyettünk” – mondta a Maros megyei önkormányzat vezetője.

Brendus Réka, a Nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetője kiemelte: 

a Nyárád-mentén a szentgericei talán az egyetlen olyan református gyülekezet, mely az elmúlt években lélekszámban is gyarapodni tudott: az alig 300 tagú gyülekezet példát mutatott hitből és elszántságból, nemcsak felkutatták az anyagi forrásokat, hanem közös erővel segítettek abban, hogy felépüljön előbb a papilak és a lelkészi hivatal, később megújuljon maga a templom, majd a régi parókiából gyülekezeti ház épüljön.

„Valahol ez a kulcsa egy közösség egységének és erejének, ha tervei vannak a jövőt illetően, hite abban, hogy a tervek meg tudnak valósulni, és tesz is azért, hogy azok valóban meg is valósuljanak” – hangoztatta a főosztályvezető.

A vasárnapi hálaadó istentiszteleten Kolumbán Vilmos püspökhelyettes, főjegyző és Bíró István esperes hirdetett igét. A régi parókia újjáépítésével megvalósult szentgericei református közösségi ház kialakításához mind a magyar, mind a román kormány nagyságrendileg 15-15 millió forintnyi támogatást biztosított.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában