Botrány

2024.03.18. 21:21

Itt vannak a részletek Magyar Péter és Varga Judit veszekedéséről

A vadiúj pártalapító már 2020-ban azzal fenyegette feleségét, hogy kormányt fog buktatni.

MW

Magyar Péter jogász beszédet mond a március 15-i nemzeti ünnepen tartott rendezvényén az Andrássy úton 2024. március 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Leközölte a rendőri jelentés tartalmát a HVG, amely Magyar Péter és Varga Judit egy veszekedéséről készült - írta a Magyar Nemzet. 

 Magyar Péter a napokban posztolt is erről a volt feleségével való összetűzésről, azonban mint kiderült, a HVG-nek megtiltotta, hogy beszámoljanak róla, annak ellenére, hogy először nem tárták nyilvánosság elé, hanem őt keresték meg vele. 

Magyar Péter és Varga Judit válását 2021 februárjában egyszer már megszellőztette a bulvársajtó.

Ez a dokumentum egészen 2024. március 17-ig nem volt ismert. A HVG munkatársa, Dezső András is csak hetekkel korábban szerzett tudomást a létezéséről, maga a jelentés pedig március 11-én került birtokába, miután egy portrécikkhez folytatott háttérbeszélgetés során először hallott Magyar Péter állítólagos heves viselkedéséről.

A portál egyik forrása azt is tudni vélte, hogy annyira viharos volt Magyar Péter és Varga Judit kapcsolata, hogy 

egy alkalommal a rendőrség is beavatkozott .

A teljes cikket ITT olvashatja el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában