2024.04.28. 21:30
Sólymok szelik az eget
A sólyomfélék kecses küllemű madarak. Fotó: Balla Tihamér
A kerecsensólyom a makói táj egyetlen költő nagy sólyomfaja. Vándorsólymok is előfordulnak a térségben, bár jellemzően nem költenek – írta honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park.
Az utóbbi néhány évben egyre több kerecsensólyom-pár költ itt. Mint a sólyomfélék általában, ezek sem építenek saját fészket, hanem már kész költőhelyeket foglalnak el. Megtelepedésüket fészekládák, fészektálcák, műfészkek kihelyezésével lehet segíteni. A tájegység területén több ilyen áll a sólymok rendelkezésére, és használják is ezeket. Persze egerészölyv, dolmányos varjú, parlagi sas régi fészkében is észlelték már költésüket a nemzeti park szakemberei. A makói úti kilátótoronyból gyakran megfigyelhetünk kerecsensólymokat, amint a Nagy-Zsombék vízimadaraira vadásznak.
A kerecsenek mellett vándorsólymok is előfordulnak a térségben, de nem költenek itt. Főleg a téli időszakban, kóborló, telelő példányokat lehet megfigyelni – azonban tavaly tavasszal is megjelent egy példány. Meglepő módon a magyarcsanádi Maros-ártérben, egy magas nyárfára kihelyezett műfészek közelében tartózkodott. Idén márciusban pedig egy öreg vándorsólyom tűnt fel a Maros hazai felső szakaszán.