2024.05.06. 13:00
Változást hozna Horvát Alex, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje
Számos megoldásra váró feladatot lát körzetében Horváth Alex. Fotó: Török János
22 éves vagyok, negyedéves hallgató a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán. A Vajdaságból származom, 2016-ban költöztem Szegedre, amikor felvettek a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti szakgimnázium humán tagozatára, ahol 2020-ban érettségiztem
– mondta lapunknak a kormánypártok önkormányzati képviselőjelöltje, akit a szegedi 9-es körzetben indít a Fidesz és a KDNP.
Horvát Alextől nem áll messze a politika, hiszen jelenleg a Csongrád-Csanád vármegyei Fidelitas alelnöke. A szervezethez 2018-ban csatlakozott. A képviselőjelölt elmondta, hogy Szegeden, a Fidelitasban igazi motivált és befogadó közösségre talált.
A képviselőjelölt beszélt arról is, hogy midig Szegeden képzelte el a jövőjét, hiszen a Vajdaságból gyakran jártak át, és már gyerekkorában megtetszett neki a város. Azonban úgy látja, az évek során keletkezett számos megoldatlan probléma is.
– Szegeden a 9. választókörzetben rendbe kell tenni a Bibó utcát, és a Kodály téri Sparnal levő kispiacot is fel kell újítani. A körzetben átfogó út- és járdafelújítás is szükséges, és biztonságos és tiszta kiserdőre van szükségünk. A játszóterekre pedig ivóvízkutat kell telepíteni, hogy a nyári hónapokban is komfortosabban érezhessék magukat a családok – sorolta a feladatait Horvát Alex.
Hozzátette, hogy a körzetben nem csak a Franciahögy lakóinak jelent kihívást a parkolás, ezért meg kell reformálni a parkolási rendszert is.
Azért indulok a 2024-es önkormányzati választáson, hogy azokat a tapasztalatokat, amelyeket eddig megszereztem, azt a szegediek javára fordíthassam
– jelentette ki.