Primitívnek lenni menő?

Épp Kennedy elnök meggyilkolásáról olvasok egy cikket az egyik közösségi oldalon. Ismét egy hír, hogy fény derülhet rá, kik és hogyan szervezték meg a halálát. A cikk után a kommentekre is szánok néhány percet az életemből. Nem kellett volna.

„Bárcsak nyilvánossá tennék a részleteket, hogy a csutinak is ugyanígy szétloccsantsák a fejét. Az lenne életem legszebb napja.”

Levegő után kapkodok. Sokat láttam már az online világban, de ezeket a kommenteket nem tudom megszokni. Mindig felugrik a vérnyomásom.

A két válaszüzenetre úszik a szemem. Egy pillanatra enyhe bizakodás ébred bennem, hátha valaki helyre teszi az illetőt. De nem: egyetértő vélemények. Rálépek a fenti kommentet produkáló profiljára, hadd lássam, kiben él ennyi gyűlölet.

Huszonéves csinos nő, a képei 90 százalékán egy kisbabát ölelget. Házas, helyes férj. Elgondolkodok egy pillanatra. Vajon ha a férjének kidobja az algoritmus, hogy mit írt az asszony, mit szól hozzá, elégedett lesz? Ügyes vagy, szívem! Utálkozz máskor is egy ordast! Vagy legalább egy pillanatra elborzad?

És ez a jelenség nem rendkívüli. Vadidegen emberek olyan hangnemet ütnek meg egymással szemben az online térben, amelyet semmivel nem lehet indokolni. Vajon az adott személy arcába is odatolnák ezeket, ha az utcán találkoznának egymással? Nem hiszem.

Néha elrévedek, ezek az emberek mennyire gondolhatják komolyan a gyűlöletáztatta kommenteket. Remélem, a legtöbbnek csak a „szája” nagy. Viszont ha ez utóbbi az igaz, akkor mit akarnak vele elérni? Primitívnek lenni menő? Egyet felejtenek el sokan, akik ilyen kommenteket megengednek maguknak.

Önmagukról állítanak ki bizonyítványt. Nem a rendszerről. Nem a másik emberről.