Szinte azonnal lezárják a nyaralókat érintő betörések utáni nyomozásokat az egyik svéd községben. Sok esetben úgy, hogy még csak helyszínelés sem történik. A hatóságnak ugyanis nincs kapacitása kivizsgálni ezeket az ügyeket.
Rendőrségi statisztika szerint több ezer alkalommal törnek be üdülőkbe, víkendházakba, és ezzel több száz millió forintos kárt okoznak a tulajdonosoknak.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya (BMO) – már a nyári prevenció jegyében – nyaralók, hétvégi házak védelmében szervezett megyei bűnmegelőzési kampányt.
Csongrádon lovardát, Makón lábakon álló ártéri házat kínálnak2020.05.17. 14:00
A járványhelyzet időszakában sokkal többen keresik a nyaralókat, mint békeidőben, igaz tavasszal eleve élénkebb az érdeklődés, mint más évszakban. Nincs ez máshogy Csongrád megyében sem.